Business Store Károsultak Lapja

Közösségformáló honlap. Káreseményt elszenvedett ügyfelek részére.



Miért van szükség ennek a parancsnak a betartására?Mert minden emberben benne van az ösztön, hogy önmagát szereti a legjobban, ebből eredően még saját vérével, a szüleivel szemben is hajlamos szeretetlen, tiszteletlen, goromba lenni. Erre egy szélsőséges példát szeretnék felhozni nektek. Van egy 25 éves fiatalember. Kicsi korától kezdve erőszakos és követelőző volt. Csak hogy ne sírjon, minden kívánságát teljesítették. Még akkor is megvették neki a legdrágább játékot, amire vágyott, ha nagy anyagi erőpróbát jelentett számukra. Így telt el kamaszkora is. Ha nem kapta meg a mobiltelefont, a számítógépet, a motorbiciklit vagy a hifitornyot, amit kinézett magának, akkor fenyegetőzött, hogy otthagyja a gimnáziumot, elszökik hazulról stb.. 18 éves korától mindig más és más leányt hozott fel a szobájába, és szülei tiltakozása ellenére ott aludt nála. Időnként összecsődítette a barátait, és fülsüketítő hangon hallgatták a rock-zenét. Ha szülei szólni mertek, megszégyenítette őket a barátai előtt. Iskolái elvégzése után hallani se szeretett arról, hogy dolgozni menjen, a szülei keresetéből élt. Egyszer csak előállt egy kérésével, hogy autó kell neki. Ezt már a szülők nem tudták teljesíteni. Ettől kezdve pokollá tette anyja, apja életét. Öngyilkossággal fenyegetőzött, nagyon gorombán beszélt velük, és azzal félemlítette meg őket, hogy egyik éjjel végez velük álmukban. Ide vezethet, ha a szülők kezdettől fogva nem nevelik engedelmességre, szelídségre gyermeküket.

Ilyen mértékben nem mindenhol fajul el a szülők iránti tiszteletlenség és szeretetlenség, de bizony sok az olyan gyermek, aki úgy nő fel, hogy sose hallott erről a parancsról és ez a hiány lépten-nyomon jelentkezik a viselkedésében.

Azért is szükség van erre a parancsra, hogy fennmaradjon a család intézménye. A család a Szentháromságos egy Isten találmánya. Amikor még a haza fogalma sem létezett, megvolt az első család: Ádám, Éva, Káin és Ábel. A család tulajdonképpen az ország kicsinyített képe: az apa a király, az anya a királynő, a gyermekek az alattvalók. Fennmaradhat-e egy olyan ország, melynek lakosai egymás ellenségei? Fennmaradhat-e az a család, ahol a gyermekek a szülők ellenségei és egymást is gyűlölik? Vagy ahol az apa az anya ellenségévé válik? A család egységét akarja ez a parancs megőrizni.

A következő kérdés: Miért kell tisztelni a szülőket?Először is Isten után tőlük származik az életed. Ha ők nem akartak volna téged, akkor most nem élhetnél itt a földön és a legnagyobb jótól: az Örök Élettől is megfosztottak volna. Azután születésedtől fogva ők biztosították a megélhetésedhez az anyagi alapot.Sokat fáradoztak, hogy mindened meglegyen a növekedésedhez. Ha beteg voltál, apád rohant az orvosért, és a gyógyszertárba, anyád ápolt, virrasztott feletted ágyadnál, és mind a ketten aggódtak érted. Ha van szilárd vallásod és élő hited, azt is nekik köszönheted az isteni kegyelem után, mert anyád tette össze először össze pici korodban a két kis kezedet imádságra, és tanított keresztet vetni és imádkozni. Ő tartotta eléd a feszületet, hogy csókold meg rajta. Édesanyád biztatott arra az öléből a templom előtt elhaladva, hogy intsél pá-pá-t a szentségi Jézusnak.

A szüleid voltak az első tanítóid és nevelőid. Tőlük tanultál beszélni, kezüket fogva tetted első lépéseidet. Megtanítottak arra, hogy meg tudd különböztetni a jót a rossztól, hogy tudj szótfogadni. Megtanítottak a felebaráti szeretetre: hogy ne légy irigy és féltékeny. Ugye milyen nehéz a kicsinek megosztani játékát vagy a csokoládéját mással? Ezt is szüleidtől tanultad meg. Megtanítottak a megbocsátásra. Ha ti testvérek összevesztek, édesanyád megkövetelte a bocsánatkérést mindkettőtök számára. Nagyobb korodban erkölcsi útmutatást adtak, hogy a párkapcsolatokban meddig lehet elmenni. Tanácsokkal segítettek a pályaválasztásban. Óvtak az alkoholtól, drogtól, cigarettától. Igyekeztek téged munkához szoktatni, hogy ne válj lustává. Szüleid a te első és legmegbízhatóbb barátaid. Ők soha nem árulnak el, nem akarnak becsapni, megrövidíteni. Milyen oktalan az a fiú vagy leány, aki ha szerelmes lesz, titkolózik szülei előtt, egészen bezárja a szívét előttük, és idegenekkel, illetve barátaival osztja meg szíve ügyeit. A barátok irigységből vagy féltékenységből, meggondolatlanságból félrevezetik. A szülők viszont a legjobbat akarják neki, óvatosságra intik, és bölcs tanácsokkal látják el. Hány és hány leány ráfizet erre, mert szüleivel nem osztotta meg a fiúkkal való kapcsolatát. Elmesélem nektek, hogy az egyik leány hogy járt. Egyik hétvégén a diszkóban megismerkedett egy csinos, vidám fiúval. Megtetszettek egymásnak és gyakran találkoztak. A lány nem akarta és nem merte elmondani anyjának, és a randevú napján mindig kitalált valami hazugságot, hogy hová megy. A fiúnak már nagy gyakorlata volta nőkhöz, egészen magába bolondította és annak ellenére, hogy a kislány vallásos nevelést kapott – levette a lábáról. Hamarosan terhes lett, pedig csak 16 éves volt. A barátnője bíztatta, hogy menjen el egy nőgyógyászhoz és vetesse el a babát. Szegény kislány nagyon tiltakozott és kérte szerelmét, hogy mondják el a tényállást a szüleiknek, és házasodjanak össze. A fiú 23 éves volt, már befejezte a főiskolát és dolgozott. Hallani sem akart házasságról, inkább pénzt adott a műtétre. Hetekig tépelődött magában. Anyja észrevette, hogy milyen szomorú, lehangolt. Napokig faggatta, míg végre megnyílt neki. Mindent elmondott. Szülei először megdöbbentek. Felelősségre vonták, hogy miért titkolta előttük ezt a fiút. De végül is a megbocsátás és a szeretet győzött. Mind a hárman megegyeztek abban, hogy a felelőtlen, szívtelen fiút elbocsátja a lányuk, azután elhatározták, hogy elfogadják a gyermeket, mint Isten ajándékát és együtt felnevelik. Ha ennek a kislánynak nincsenek ilyen mélyen hívő, megértő szülei, ki tudja mi lett volna a sorsa? Abortusz? Öngyilkosság?

Most vizsgáljuk meg, hogyan kell tisztelni a szülőket?!Mindenekelőtt engedelmességgel. Jézus Uratok saját példájával a legtisztább és legtökéletesebb engedelmességre tanít titeket. Tudta, hogy emberré válásával szegénység, nélkülözés, szenvedés és halál vár rá, mégis Mennyei Atyjának engedelmeskedve szó nélkül vállalta. Nevelőapjának mindig szófogadó, szelíd, jó fia volt. Szerető Édesanyját mindenkinél jobban tisztelte és soha meg nem bántotta. Abból a gyermekből lesz engedelmes fiatal, akit egész kicsi kora óta engedelmességre nevelnek. Aki 5-6 éves koráig nem tanul meg szótfogadni, az később sem fog.

bizalmatokkal is tisztelni kell szüleiteket, akár gyermekek vagytok, akár felnőttek. Ha van valami gondotok, problémátok vagy örömötök, ezeknek a legjobb helyük a szülők szívében van. A legmélyebb titkokat is elmondhatjátok nekik, mert minden embernél jobban szeretnek, és nem árulnak el. Nem irigyek a sikereitekre és nem örülnek a károtoknak, mint sokan mások. Tapasztalataikból kiindulva bölcs tanácsokkal tudnak ellátni benneteket.

Hálával is tisztelnetek kell atyátokat és anyátokat. Mert nekik köszönhettek a legtöbbet a bölcsőtől a mai napig. Rengeteg áldozat és lemondás árán fogadtak el és neveltek fel benneteket. Aki kényelemszeretetből nem vállal gyermeket, annak valóban sokkal könnyebb az élete. Az csak magával és házastársával foglalkozik. Így több ideje marad szórakozásra, pihenésre, több pénz jut szép divatos ruhákra, műszaki cikkekre, autóra, külföldi utazásokra. Gondoljatok bele, mi mindenről kellett lemondaniuk értetek. Arcuk verítékével keresték a pénzt, hogy nem szenvedjetek szükséget semmiben. Ez meg kell köszönni. Egyesek így gondolkoznak: „Én nem akartam a világra jönni! Nem akartam megfoganni. Miért szült meg az anyám? Én nem kértem erre.” Ez ostoba kijelentés. Természetesen senki sem akart világra jönni, hanem Isten akaratából lett, a Ő irgalmas szeretetéből. Az emberek el se tudják képzelni, mire lettek teremtve: egy hihetetlenül gyönyörű életre, ahol csak béke és szeretet uralkodik, a boldog Örök Életre. Legalább emiatt kell hálásnak lennetek, hogy édesanyátok világra szült.

Tiszteleteteket irgalommal is ki kell fejeznetek. Gyermekkorban a szülő gondoskodik rólatok ápol, gyógyít, vigasztal, őrködik felettetek, csecsemőkorban etet-itat, szoptat, tisztába tesz, virraszt felettetek, ha kell, de mikor már felnőttek vagytok és a szülő leesik a lábáról, mindezt, mint az irgalmasság cselekedeteit nektek kell megtennetek velük. Sokan menekülnek ettől az időrabló és fárasztó kötelességtől. Öregotthonba teszik tehetetlen szüleiket. És ezen a ponton elérkeztünk a felelősséghez, vagyis ahhoz az utolsó kérdésünkhöz, hogy miért fontos az Örök Élet szempontjából ez a parancs, hogy „atyádat és anyádat tiszteld!? Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú életű lehess a földön – mondatott. Nagyon csekély lenne büntetésként a rövid élet azoknak, akik mulasztást követnek el szüleikkel szemben. A túlvilág ne mese és ott jutalom és büntetés vár rátok aszerint, ahogy éltetek. Aki vétkezik szülője ellen, Isten ellen vétkezik, mert Isten adta a szülők iránti szeretet parancsát. Vétkezik, mert megsebzi az apai és anyai szeretetet, amely a legszentebb Isten szeretete után. Átkozott a bűnös gyermek! De átkozott a bűnös szülő is. Ti szülők tegyetek meg mindent, hogy gyermekeitek ne bírálhassanak titeket, ne utánozhassák bűneiteket. Részeges, nőcsábász apát, hogyan tiszteljen a fia? Romlott erkölcsű, kicsapongó anyát, hogyan tiszteljen a lánya? Adjatok jó példát a gyermekeiteknek, hogy tiszteletre méltók lehessetek.

Drága Gyermekeim e témának végére értem. Ti Istenszerető, hűséges engesztelőim bizonyára megszívlelitek tanításomat és feléledt bennetek a szülők iránti megbecsülés gondolata. Tanításaimból gyermekeitek és unokáitok szívébe is ültessétek bele legfontosabb intelmeimet!

A szülők és gyermekek közötti kölcsönös tisztelet és szeretet jegyében megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Forrás:Ackermann Éva néni naplója



Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Nyaralás a Balatonnál!

► Olcsó, de színvonalas szálláshely Fonyódon!

balatonnyaralas.hupont.hu

2. Bevételnövelés a KKV szektorban - Kasza Tamás

► Miért nincs elég bevétel a kkv szektorban az értékesítésből? Kasza Tamás elmondja bevétel növelő tippjeit, amiket több, mint 400 kkv sikeresen használ már. Legyen ÖN a következő!

bevetelnoveles.hupont.hu

3. Bútor, bútorfestés, gyermekbútor, konyhabútor, egyedi bútor, stb.

► Olcsó bútorlap, bútorasztalos - bútorkészítés, szekrény - modern asztalok, fafaragás, beépített bútor ára, használt faipari gépek.

butor-lap.hupont.hu

4. Biatorbágy eladó lakás | Lakás eladó Biatorbágy lakóparkban

► Biatorbágy Lakás Eladó | Új építésű szuper lakás 61 nm + 55nm saját kert

biatorbagy-elado-lakas.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)

► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.

karacsonyikaktusz.hupont.hu

2. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

3. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

4. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

5. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

6. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

7. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

8. Miley Cyrus:)

► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!

crazyladys.hupont.hu

9. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612746042, 0612948690, 06308944199,

szervizkozpont.hupont.hu

10. A BÓNÉ NEMZETSÉG

► Egy 1560 éves magyar család története

bonecsalad.hupont.hu

11. Finom ízek varázsa

► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye

ki-suti.hupont.hu

12. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

13. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

14. Védett Föld

► Föld és Természetvédelem: (Védett és kipusztult állatfajok - Védett növényeink) A Tasmán Tigris - (másnéven) - Az Erszényes Farkas. (Veszélyeztetettségi státusz: besorolás)

vedettfold.hupont.hu

15. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.

► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.

sat.hupont.hu

16. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés

► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben

kunlovarda.hupont.hu

17. <3ωíωíєηη σℓ∂αℓα..<3

► мιη∂єη αмιт кєℓℓ тυ∂ηι α кυтуáкяóℓ...!

mindenamikutya.hupont.hu

18. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

19. Víz- gáz- fűtésszerelés Budapesten, fűtéskorszerűsítés!

► FŰTÉSKORSZERŰSÍTÉS kondenzációs gázkazán telepítésével, kéménybéleléssel, engedélyeztetéssel. Családi ház, lakás, iroda épületgépészeti tervezése, szerelése!

cirkomester.hupont.hu

20. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.

► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!

vajdamariann.hupont.hu

21. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

22. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

23. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet

► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal

vorosrozsaalma.hupont.hu

24. Naked Light

► Az idézet kifejezi az összes érzésed.Néha sírásra ,néha nevetésre késztet.

sajatidezetek.hupont.hu

25. Olcsó termőföld szállítás Budapest környékén

► Akár 1 m3, olcsó termőföld szállítás Budapesten és környékén 06 30 90 30 300!

termofoldszallitasa.hupont.hu

26. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

27. KOSÁRLABDÁT KEDVELŐK OLDALA

► FANATIKUS KOSÁRLABDA KEDVELŐKNEK HÍREK,KÉPEK,VIDEÓK EGY HELYEN ÖSSZESZEDVE

kosarlabdafanatikus.hupont.hu

28. lomtalanit.hupont.hu

► LOMTALANÍTÁS 06-20-9185-907 ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁS I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII DABAS BIATORBÁGY BUDAKESZI DUNAKESZI GYÁL MAGLÓD NAGYKÁTA PILIS SZIGETHALOM TÁPIÓSZELE ÚJHARTYÁN ÜLLŐ

lomtalanit.hupont.hu

29. BABAGYŰJTEMÉNY

► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection

babagyujtemeny.hupont.hu

30. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

31. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

32. Képek, viccek és leírások az állatokról!

► Itt megnézheted az állatokról készült képeket és rövid leírásokat, állatos vicceket!

animalfun.hupont.hu

33. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad

► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.

hiressegek.hupont.hu

34. Nem minden Fekete-Fehér

► Figyelmeztetés!!! Fiúk kizárva! Nem minden fekete-fehér, még ha ez az oldal az is! XD

olvaso-oldal.hupont.hu

35. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

36. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

37. Szeretet és Ezoterikus írások gyűjteménye

► Itt megtalálsz minden olyan írást, (ezoterikus, szellemtani, angyalokkal kapcsolatos) amit sokan elutasítanak, mert nem hisznek benne. " De kérlek gondolkozz és higgy!" A szeretet örök, kifogyhatatlan. "Aki hisz, el nem vész."

szeretet-ezoterika.hupont.hu

38. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439

► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény

egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu

39. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés

► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés

keewayszerviz.hupont.hu

40. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

41. VW ALKATRÉSZ MaTi-CaR - VOLKSWAGEN Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..

► VW gyári, utángyártott autóalkatrészek (Amarok, Bora, Caddy, CC, Crafter, Derby, Eos, Fox, Golf, Jetta, Kaefer, LT , Lupo, Multivan, New Beetle, Passat, Phaeton, Polo, Scirocco, Sharan, Spacefox, Tiguan, Touareg, Touran, Transporter, Vento)

vw-alkatreszek.hupont.hu

42. Utólagos vízszigetelés Budapest +36 30 2491 291

► Salétromos falak utólagos vízszigetelése Budapesten, lábazati szigetelés, terasz szigetelés, pinceszigetelés injektálással +36 30 2491 291.

utolagosvizszigetelesbp.hupont.hu

43. KISBIG KIFŐZDE

► A magyar konyha és a világ ízei hagyományos kézműves technológiával valódi alapanyagokból!

kisbig.hupont.hu

44. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

45. Autóüveg fóliázás Budapest

► Gyors, olcsó autóüveg fóliázás Budapest területén és környékén garanciával 06 70 602-6000, 06 30 602-6000

autouvegfoliazas.hupont.hu

46. MÉREGTELENÍTÉS REG-ENOR A TÚLSÚLY ÉS AZ ÖREGEDÉS ELLEN! RO VIZTISZTÍTÓK!

► BIOBOLT WEBÁRUHÁZ: TERMÉKBEMUTATÓ- ENERGIA MEGTAKARÍTÁSÁRA ÉS KÖRNYEZET VÉDELEMRE ALKALMAS TERMÉKEKET, TERMÉSZETES ALAPANYAGOKBÓL KÉSZÜLT TÁPLÁLÉK KIEGÉSZÍTŐKET KÍNÁLUNK! VÍZTISZTÍTÓK AZ EGÉSZSÉGÉRT!

meregtelenites.hupont.hu

47. Kérdések minden témában!:)

► Sziasztok!Itt minden kérdésre válaszolunk Nektek!Remélem tetszeni fog az oldal!Jó nézelődést!:)

kerdesekmindentemaban.hupont.hu

48. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

49. Nagy;és kis macskafélék

► HA ÉRDEKELNEK A MACSKÁK AKKOR ITT A HELYED!!!

jankamarci.hupont.hu

50. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság

► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés.

palotasbt.hupont.hu

51. Kellemes karácsonyt &Boldog új évet

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

girls-baby.hupont.hu

52. Lola Vendégház Siófok

► NYARALJON SIÓFOKON, A JÓL FELSZERELT CSALÁDIAS HANGULATU LOLA VENDÉGHÁZBAN, AHOL 4 KÜLÖN BEJÁRATU ÉS "SAJÁT"UDVARRÉSSZEL RENDELKEZŐ APARTMAN VÁRJA A PIHENNI VÁGYÓ CSALÁDOKAT ÉS A BARÁTI TÁRSASÁGOKAT.

lola-vendeghaz-siofok.hupont.hu

53. Internetes otthoni munka,Távmunka -Linktár szolgáltatás

► Internetes, otthoni munkák, pénzkeresés, online üzleti lehetőségek Tudtad, hogy a legkeresettebb jövedelemszerző tevékenységek, az Interneten végezhető, otthoni munkák, az online üzleti lehetőségek, a hálózati marketing?

foallasesmellekallas.hupont.hu

54. HOKÉV horgászbotok és egyebek...

► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása

hokevhorgaszbotok.hupont.hu

55. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás

► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.

aparkettacsiszolas.hupont.hu

56. Eladópont

► +36 30 494 1848 53gyula19@freemail.hu

eladopont.hupont.hu

57. MINDEN AMI FINOM:)))

► Ételek, édes sütemények, sós sütik.

mindmegeszem.hupont.hu

58. Lakás,családi házak értékbecslése.Debreceni és vidéki ár alatti ingatlanok.

► Árverezés előtti,piaci ár alatt 30-50%-al,lakások,házak,üzletek,gyümölcsösök,mezőgazdasági területek.Befektetőknek,piaci ár alatti ingatlant keresőknek.

ingatlangold.hupont.hu

59. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

60. Csak foci

► Az egész foci, semmi más

csakfoci.hupont.hu

61. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

62. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

63. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

64. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig

► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!

szamvitelezz.hupont.hu

65. vicces képek és kodok és álatok.

► képek gyujtése gazda és álatok. Baranyi máté

matekajatek.hupont.hu

66. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok

► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről?

linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu

67. Üdvözlöm Honlapomon ! Szilvási Tivadar vagyok. Tömeg kályha és kemence épi

► TÖMEGKÁLYHA ÉS KEMENCÉK ÉPÍTÉSÉT VÁLLALOM.MINDENFÉLE TÍPUSBAN MÉRETBEN 06209185193 KEMECSE

tomegkalyha-epites.hupont.hu

68. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

69. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

70. Üdvözöljük Autósboltunk és Akkumulátor Üzletünk Honlapján

► Személygépkocsi, Motorkerékpár, Tgk., Munkagép, Hajó, Hobby akkumulátorok, alkatrészek széles választékával, és a környék legolcsóbb áraival várjuk kedves vásárlóinkat. Címünk: 2534 Tát Bécsi út 56 / CBA üzletsor 10-es út / Tel: 06-20-3-181-600

autosbolt-tat.hupont.hu

71. Mindig csak foci!

► Belépés csak sztárfocistáknak!!!

mindigfoci.hupont.hu

72. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562

► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562

autodiagnosztikabudapest.hupont.hu

73. Darázsirtás azonnal 06 70 424 9142

► Non-stop darázsirtás azonnal, garanciával Budapesten és országosan, 06 70 424 9142, darazsak irtása házilag tanácsok.

darazsirtasa.hupont.hu

74. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

israelclub.hupont.hu

75. ------- MARVEL MOVIE COLLECTION ------- (Marvel szuperhősök gyűjtemény)

► A gyűjtemény a Marvel Studios filmjeinek legkedveltebb szereplőit formálja meg a DeAgostini Collestibles jóvoltából, 1:16-os méretarányban, élethű pózokban, bámulatos részletességgel kidolgozva, fémes műgyantából, kézzel festve, számozott talapzattal

marvel-movie-collection-f.hupont.hu



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 16
Tegnapi: 32
Heti: 50
Havi: 227
Össz.: 58 367

Látogatottság növelés
Oldal: IV. parancsolat Tiszteld apadat es anyadat
Business Store Károsultak Lapja - © 2008 - 2025 - businesstorekarosultak.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen adja a tárhelyet, és minden szolgáltatása a jövőben is ingyen ...

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »